Hot Iron

 hotironis Hot Iron egy egyedülálló súlyzórudas, csoportos, szakképzett edző által irányított edzésmódszer a gyors, ugyanakkor tartós edzés eredmények eléréséhez. Nem egy „csodaeszközről“ vagy misztikus edzésmódszerről van szó, hanem gyógytornászok, természetgyógyászok, testnevelő tanárok, testépítők, nemzetközi fitness prezenterek által létrehozott edzésprogramról. Több éven keresztül a legfrissebb ismeretek alapján fejlesztették tovább, és mára több európai egyetem és főiskola is beépítette a képzésébe.

 

Miért súlyzós edzés?
A testzsírszázalék csökkenését legtöbben hagyományos módon, vagyis állóképességi edzéssel próbálják elérni. A testzsírszázalék csökkenését éppen ilyen hatékonyan érhetjük el egy optimálisan tervezett és végrehajtott súlyzós edzéssel, amely azonban egy lényegesen időtakarékosabb megoldás. Egy hatásos súlyzós edzés alatt ugyanis közel azonos kalóriát égetünk el, mint egy állóképességi edzés alatt. Az úgynevezett „utóégető hatás“ - azaz edzés utáni kalóriaégetés - azonban sokkal magasabb, mint egy állóképességi edzés után. Egy jól összeállított súlyzós edzést követő 24-48 órában a test minden egyes gramm megdolgozott izma a regenerációs munka hatására kalóriákat éget. Ez az úgynevezett emelkedett alapanyagcsere. A legjobb a dologban, hogy ez magától történik, semmit sem kell tennünk érte. Micsoda luxus! Az egyórás edzés alatt elégetett kalóriák nem a test zsírdepóiból származnak. Meghatározó tehát az edzésnap maradék 23 órája, amely során a megemelkedett alapanyagcsere hatására a zsírraktárak folyamatos utóégetés alatt állnak. A megfelelő táplálkozás ez alatt fontos szerepet játszik, hiszen a magát újraépítő szervezet azokból az anyagokból táplálkozik, amit ezalatt az időszak alatt bevitelre kerül.

A nők és az izmok
Az izomzat tehát nemcsak feszessé teszi a testet, hanem egy 24 órás zsírégető garanciát is jelent. A nők aggodalma a nagyobb izmok „lerakódásától“ teljes tévhit, mivel nem rendelkeznek azzal a hormonmennyiséggel (tesztoszteron), amely ennek az alapfeltétele. A Hot Iron különböző óratípusai különböző edzéshatást eredményeznek. A programok túlnyomó része erő-állóképességi edzés, izmonként közel 50 ismétlés számmal, amelyek feszes, látványos, de nem megnövekedett izomzatot eredményez.

Hogyan vezet a Hot Iron céljaid eléréséhez?
A
 Hot Iron különös gondot fordít arra, hogy a fejlődésed folyamatos legyen. A Hot Iron 8-12 hetes periódusokkal dolgozik, hiszen ez az időintervallum, amely alatt az adott terhelésre reagál az izomzat, fejlődik, majd végül hozzászokik. A periódusokon belül az eredményt a súlyok változtatása garantálja. Különböző periódusokban a megváltoztatott gyakorlatok szintén a fejlődés biztosítékai. A leglényegesebb garancia az eredményre azonban az alapjaiban különböző kétfajta izomterhelés (az erő-állóképességi terhelés illetve a hypertrófiás izomfejlesztő terhelés) periódusonkénti változtatása

A mozgásforma különlegessége
Az
 Iron System specialistái teljes mértékben az edzés és a test kölcsönhatására koncentráltak - nem tánc, nem step, nem aerobic, hanem testformálás, ciklikus, periodikus módszerrel. A magával ragadó zene, a kitűnő gyakorlatsorok, valamint a motivált edzők segítenek életed legjobb formájához. Ehhez pedig elegendő hetente kétszer Hot Iron-nal edzeni és jól érezni magad.

Mik tehát a Hot Iron előnyei?

Vegyünk egy egyszerű példát…
Kezdő vagy újrakezdő fitness látogató vagy a
 Hot Iron hátprogramja ideális a számodra. Az izomzatod terhelhetővé és feszesebbé válik, de 10-12 hét után a tested hozzászokik a terheléshez, a fejlődéshez változtatásra, új kihívásra lesz szüksége. Ekkor kezded el a Hot Iron 1edzésformát, amely egy igazi erő-állóképességi edzésforma. Nagyon egyszerűen felépített program, így a kezdők is rögtön eligazodnak benne. Igazi erő-állóképességi tréning, ami azt jelenti, hogy maximális 50 ismétlés számmal, amely kb. 2 perces izomterhelésnek felel meg, az edzendő izmot teljesen elfárasztjuk. Fontos, hogy az edző egy perióduson keresztül ugyanazt az edzéstervet oktassa.(8-12 hét) Ez az állandóság jóval fontosabb, mint a gyakorlatok állandó változtatásával elérendő szórakoztató hatás. Az időszak alatt megismerjük a gyakorlatok sorrendjét, edzésről edzésre új kihívást adhatunk izomzatunknak az emelkedő edzősúlyokkal. A ciklus vége felé elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor testünk már nem olyan intenzíven reagál az edzésre, mint a kezdetben. Itt az idő a változtatásra, a Hot Iron 2 haladó edzés programra váltásra. Az erősségében és formájában is változtatott edzésforma egészen más eredményt produkál. Még több kalória ég el és még feszesebb izomzat a következmény. Még ha oly tökéletes is ez az edzésforma, 10-12 hét után ismét, és alapjaiban kell megváltoztatni, hogy új kihívást adjunk testünknek. Sok edző azt gondolja, hogy ilyenkor elég egyszerűen pár gyakorlatot vagy a zenét változtatni. Azonban az igazság az, hogy az izomterhelés módját kell megváltoztatni.

És itt váltunk az erő-állóképességi edzésről a hypertrófiás edzésre a Hot Iron ADVANCE ésCROSS-ra, a "csúcsprogramra" Itt érjük el az edzésmódszer által leghatásosabb testzsír csökkenést és a legjobb izomfeszességet. Ez az edzés egészen más érzést is ad a maga 3-szor 8-12-es izmonkénti ismétlésszámával.

A nők ez által a terhelés által feszesebb kart és lábat valamint csökkenő csípőbőséget érhetnek el. Ok: az izomnövekedés, amely ugyan nem jelentős, viszont annál erőteljesebben befolyásolja a testzsír jelentős volumenű csökkenését. Természetesen mindezt megfelelő táplálkozással kiegészítve.

A férfiak, alapvetően különböző hormonháztartásuknak köszönhetően jelentős izomnövekedéssel számolhatnak. És mi következik a csúcsprogram után? Az izomterhelést ismételten, alapjaiban kell megváltoztatni. Vissza egy erő-állóképességi terheléshez a Hot Iron 1-es vagy 2-es programokhoz, amelyek az előzőekhez képest már új gyakorlatsorokkal várnak.

 

Gyakori kérdések, főbb tudnivalók a Hot Iron-ról

A Hot Iron-nal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre szeretnék az alábbiakban válaszokat adni. Ha nem találsz itt a kérdésedre választ, bátran keresd a teremben személyesen Istit vagy Tamást vagy tedd fel kérdésedet
 Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." target="_blank">e-mailben!

"Nem voltam még edzőteremben, nem ismerem a gyakorlatokat"

Minden Hot Iron óra úgy kezdődik, hogy megtanuljuk, átismételjük az alapgyakorlatokat. Akik először vannak, azok is megtanulják, mit hogyan kell helyesen végrehajtani, nem szükséges semmilyen "előképzettség" az edzéshez. A helyes technika elengedhetetlen ahhoz, hogy sérülésmentesen, biztonságosan tudjon mindenki edzeni. Az óra során folyamatosan figyel és javít a Hot Iron tréner, ezáltal óráról órára egyre helyesebb, tisztább lesz a gyakorlatok kivitelezése, letisztul a technika.

"Nem voltam még aerobic órán, nem szeretem a táncos lépéseket"

Hot Iron edzés során nincs "táncos koreográfia", nem szükséges semmilyen alaplépés ismerete. Egyszerű, és gyorsan megtanulható erősítő mozdulatokat használunk. Férfiak ugyanúgy részt tudnak venni már az első órától kezdve, mint a nők.

"Vastagodhatnak-e a nők a Hot Iron edzésektől?"

Gyakori tévhit a nők körében, hogy a súlyzós edzés "vastagítja", izomkolosszussá változtatja őket. A valóság az, hogy az izom tömegének növekedéséhez (illetve szándékos növeléséhez is) komoly mennyiségű tesztoszteron szükséges, mint alapfeltétel. A női szervezetben a tesztoszteron szint rendkívül alacsony, nincs meg az izomtömeg-növekedéshez szükséges érték töredéke sem. Ennek megfelelően a valóság az, hogy a súlyzós edzés hatására a hölgyeknél - a fokozott, felpörgetett anyagcserének köszönhetően - a zsírszöveteket lebontja, "utóégeti" a szervezet a pihenés alatt. A testkompozíció javul súlyzós edzés hatására, természetesen csak akkor, ha megfelelő terheléssel végezzük az edzést, hiszen ez szükséges az "utóégetés" kiváltásához, beindításához. Letisztul a test a zsírpárnáktól, harmonikus, feszes és szálkás izomzat alakul ki, a vitalitás pedig robbanásszerűen nő a rendszeres edzés hatására. 
Férfiaknál a tesztoszteron jelenlétének köszönhetően az izmosodás lesz a domináns folyamat, ugyanakkor náluk is megindul a zsír letisztítása, javul a definíció, szálkás, letisztult izomzat alakul ki megfelelő terheléssel végzett edzésmunka hatására.

"Megfelelő" terhelés

Sokszor elhangzik a "megfelelő terhelés" fogalma Hot Iron kapcsán. Ez tulajdonképpen az egyik alappillére ennek az edzéskoncepciónak. Csak akkor fog kellően fejlődni a szervezet, ha alkalmazkodásra késztetjük, olyan igénybevételnek vetjük alá, amihez nem szokott még hozzá, amihez alkalmazkodnia kell. Ha olyan súlyokkal csinálja valaki végig az edzést, amit nevetve még több százszor fel tudna emelni edzés végén is, akkor ez az edzés egy alulméretezett edzés volt, nem terheltük le kellően a szervezetünket, így nem is lesz arra rákényszerítve, hogy a pihenő idő alatt alkalmazkodjon. 
A megfelelő terhelés azt a pontot jelenti, amikor még éppen végig tudtuk csinálni a gyakorlatot az adott súllyal szabályosan, vagy akár az utolsó ismétléseket már nem is tudtuk megcsinálni, és pár ismétlésig pihenni kellett. Ez a terhelés az, ami a szervezetet arra ösztökéli, hogy a pihenőidő alatt felkészüljön a következő "próbára", feladatra, alkalmazkodjon a magasabb terheléshez. Ha ilyen terhelést kap a szervezet egy jól eltalált terhelésű edzés során, akkor a pihenőidőben arra "összpontosít", hogy megfelelően regenerálódjon.
 
A regeneráció tulajdonképpen újjáépítő folyamatok összessége, amelyek plusz energiát igényelnek, és ez a plusz energiaigény fogja kiváltani az ún. "utóégető hatást", az edzést követő 20-24 órában zajló fokozott alapanyagcserét. Ezáltal fog a szervezet hozzányúlni az eddig "féltett" zsírtartalékaihoz is.
 
A megfelelő terhelést az első pár alkalommal az edző állítja be, mindenkinek az egyéni fizikai képességeihez illetve edzettségi szintjéhez igazítva. Nyilván más súlyokkal fog dolgozni egy 45-50 kg-os hölgy, illetve egy 75-80 kg-os férfi.

Tanulási folyamat, növekvő terhelés

Az első pár alkalommal kifejezetten könnyű súlyokkal fogsz dolgozni, míg megtanulod, megérzed a gyakorlatok technikáját, a helyes végrehajtást. Mikor már biztosan mennek a gyakorlatok, akkor fogsz csak emelni a súlyon. Ahogy szépen, egyenletesen fejlődsz, úgy kell majd újra és újra "meglepni" a szervezeted. Ez onnan látszik majd, ha azzal a súllyal, amivel korábban még "majd meg szakadtál", egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy végigcsináltad a teljes gyakorlatsort. Ilyenkor a legközelebbi edzésen egy kicsit emelni kell a terhelésen, hogy a szervezetet ismét alkalmazkodásra bírd. Ezáltal fogsz folyamatosan fejlődni.

Csak Magaddal versenyzel, nem másokkal

Ami nagyon fontos lelkileg: Hot Iron órán ne aggódj azon, ha kisebb súllyal dolgozol, mint a melletted álló. Senki nem fogja azt nézni, hogy Te mennyivel csinálod, mindenki el lesz foglalva a saját testével, a saját kihívásaival, azzal, hogy "leküzdje" az órát. Ez nem verseny a többiekkel. Ezen az órán "csak" Magadat kell legyőznöd és meglátod, ez a legnagyobb feladat, ugyanakkor ez adja a legnagyobb sikerélményt is!

Mi a különbség a Hot Iron 1 és 2 között?

8-12 hét után a terhelés emelésével már nem elég trükközni, ekkor gyakorlatsorokat váltunk, más gyakorlatokat kezdünk el végezni, és itt jön majd a képbe a Hot Iron 2, a Hot Iron második szintje, ahová 8-12 hét Hot Iron 1-es edzés után tovább lép az edzőjével együtt a csoport. Újabb 8-12 hét múlva ezt követi a Hot Iron Advanced, majd a Hot Iron Cross. Mindegyik program 8-12 hetes. A Cross befejeztével nincs "vége a világnak". Ez a profi szint, azonban mire ide eljut az ember, lényegesen megemelkedett a fizikai teljesítőképessége. A Cross után első hallásra meglepő, de újra kezdjük a Hot Iron 1-et, azonban ez már egy teljesen más élmény lesz egy komplett kör után, nagyobb súlyokkal, és az addigra már "rég elfeledett" kihívásokkal újra meg tudjuk lepni a szervezetet, és fejlődésre tudjuk késztetni. A folyamatos fejlődés biztosított! Ugyanakkor fontos, hogy betartsd a fokozatosság elvét. A Hot Iron 2-es edzésprogram feltételezi azt, hogy végigedzetted a Hot Iron 1 programot, ami alatt megerősödtek a vázizmaid, a törzs tartóizmai. Az 1-es szint "átugrásával" nő a sérülésveszély. A másik nagy különbség, hogy Hot Iron 2-es órán már nincs tanítás óra elején, nincs "technikázás", "iskolázás", ott "csak" az edzésrész van, így ha kezdő vagy, könnyen elveszítheted a fonalat, vagy hibásan rögzülnének mozdulatok. 
A szabály az, hogy Hot Iron 2-es edzésen csak az vehet részt, aki végigcsinálta az 1-es programot. Ez nem kirekesztés, egész egyszerűen a programok egymásra épülnek, és a szintek sorrendjének betartásával lehet az optimális eredményeket elérni, illetve elkerülni a sérüléseket.

Hot Iron és táplálkozás

Mint minden edzésmódszer, a Hot Iron sem "csodaszer". Rendkívül hatékony edzésmódszer, azonban igazán hatékony akkor tud lenni, ha a táplálkozást is "rendbe tesszük" mellé. Apró lépésekben, kis változtatásokkal úgy kell fokozatosan megváltoztatnunk táplálkozási szokásainkat, hogy testünknek megadjuk a szükséges mennyiségű és minőségű tápanyagot, ugyanakkor kerüljük a káros, mesterséges tápanyagok bevitelét. 2-3 hét után megérezzük az új életmód jótékony hatását, és ezek után már az új szokások mindennapjaink szerves részévé válnak.
Részletesebb információkat az
 „Edzés és a táplálkozás kapcsolta” alatt találhatsz...